Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Berill

2011.05.08

Jeges szél kapott a köpönyegébe. Fázósan húzta össze magán, miközben megszaporázta a lépteit. A levegőbe szimatolt aggódva. Hóvihar közeledett, efelől semmi kétsége nem volt. Menet közbe kinyújtotta a karját, amire egy holló telepedett.
    - Találtál valamit Rav? - A madár gyengéden megcsipkedte a fülét, majd mélyen a szemébe nézett. A vándor arcára mosoly ült ki, és Rav-et a köpenye alá bújtatta, majd futásnak eredt. Az ég egyre jobban elsötétedett. A szél erősödött, és  hó kezdett el szállingózni, de a látóhatáron egy város körvonala kezdett derengeni. Mire a jövevény a városkapuhoz ért, már javában tombolt a vihar. Az őrök nem látták, amikor ellavírozott köztük, olyan erős volt a hófúvás. Nem kis keresgélés után rálelt egy fogadóra, erőtlenült kinyitotta az ajtót és bezuhant a házba. Még érzékelte, ahogy valaki visítozva sopánkodik, mint ahogy azt is, hogy pár erős kar egy ágyhoz viszi. Az ismeretlen kéz kiburkolta ruhái nagy részéből, majd nyakig betakargatja, miközben forrólevest diktál belé. Azt is érzékelte, hogy eközben egy másik alak megpróbálta kikutatni a ruháit, ám Rav kiválló "házörzőnek" bizonyult. Belecsípett az ujjába a kíváncsiskodónak. Az illető ( valószínűleg a háziasszony) szitkozódva visszavonult. A vándor mély, ájulásszerű álomba zuhant. A holló csipkedésére ébredt. A hűséges állat gyengéden dolgozta meg a fülét. Kissé csodálkozva körbenézett. Nem igazán tudta, hogy hol van, vagy mi történt vele. Az ajtó mögül hangok szűrődtek be.
     - Mondtam neked, hogy ne gondoskodj minden ingyenélő csavargóról, nem igaz? - egy öblös női hang, kifejezetten kifulladva pörlekedett, egyenlőre még csak magával. A szidalmazott hang nem volt hajlandó válaszolni. A lány nagyon halkan fölkelt az ágyról. A ruháit kereste, ám azok nem voltak sehol a szobába, hát segítségért folyamodott. Kinyitotta az ominózus ajtót és szembe találta magát egy anyával és nagy valószínűség szerint a fiával. Mind a ketten kikerekedett szemekkel bámultak rá, teljes döbbenettel. Nem tudni, hogy vendégük hirtelen megjelenése töltötte el őket ámulattal, vagy az a tény, hogy az alsóöltözékén kívül más nem volt rajta. Vagyis egy lehelet vékony anyagot tekert felsőtestére, és egy alsónadrág volt még rajta.
    - Bocsánat, de visszakérhetném a ruháimat? - kérdezte nagyon hallkan. Az édesanya csuklani kezdett, miközben hol a lányra nézett, hol a fiára, aki vörösödő fejjel szaladt a kívánt öltözékért. A fiú pár perc múlva megérkezett és remegő kézzel adta oda a ruhákat a lánynak. Az idegen halkan megköszönte, majd sarkon fordult és visszament a szobába. Még így is hallhatta, ahogy a nő a viselkesédét "méltatta" néhány oktávos ugrásokkal időközönként a hangjában. Nem különösebben zavartatta magát. Fölöltözött, majd az erszényéből pár aranyat vett elő és megint kilépett. Megjelenése kissé fölborzolta a kedélyeket az asszony részéről.
    - Örömmel látom, hogy azért még hordasz ruhát is néhanapján! Elakarod csábítani a fiamat, vagy mire volt ez jó?... - folytatta a zsörtölődést továbbra is, ám a lány nem vett róla tudomást. Odament a fiúhoz és a kezébe nyomta az aranyakat.
    - A kardomat szeretném kérni! - súgta, mintegy bizalmasan.
    - Minek egy nőnek kard? - sápította közbe a gazdasszony - különben is, mit képzelsz, miből fedeztük az ápolásodat?
    - Meddig aludtam?
    - Négy napig - előzte meg az anyját a válasszal a srác.
    - Akkor kérem vissza a kardomat! Kifizettem az ápolási díjat.
A fiú elment a ház valamelyik sötét zugába, majd egy fényes, bőrökbe csomagolt karddal tért vissza.
    - Bocsánat anyám miatt, kissé ingerült mostanában. az idő meg a körülmények nincsenek túl jó hatással a kedélyállapotára.
    - Köszönöm a szállást és a levest - fölvette a köpenyétt és kilépett a szabadba.
   
    A friss levegőn egy mélyet lélegzett, majd a hollót elengedtte. A madár engedelmesen elrepült, a lány pedig elindult a főtér irányába. Mintha valami láthatatlan térképet olvasott volna, válogatta ki a legrövidebb, legnéptelenebb tereket és így jutott el egy bazársorra. Vándorárusok, cigányok, megannyi zsivány, szedett-vedett társaság kínálta ekhószekerekből az áruját. Immár magabiztosan lépett az emberek elé. A sok kocsi félkörbe volt leállítva a főtéren. Végig sétált az árusok előtt, némelyik portékáját meg is tapogatta-nézegette, majd egy enyhe félmosollyal visszarakta őket.
    - Higgye el, ez a környék legerősebb gyógynövénykeveréke - bizonygatta egy hatalmas orrvitorlával megáldott, hajlotthátú anyóka - Magam szedtem a hozzávalókat!
A lány az egyik üvegcsébe beleszagol, majd elmosolyodott    
    - Ez mit gyógyít?
    - Mindenféle belső nyavalyát, kedveském - villant a nénike szeme egy aprót.
    - És hányan vettek eddig ebből?
    - Az ítéletidő nagyon rányomta a bélyegét a vásárra. Alig merészkedik ki valaki komolyabb szándékkal!
    - És az ősz óta mennyi kellt el?
    - Miről beszélsz aranyos?
    - A szőrgombát csak ősszel lehet szedni! - egy csipetnyit belenyalt a katymaszba - Remélem nem gyomorbántalmakra ajánlottad, mert ez inkább ront, mint javít a helyzeten.
Az anyóka cinkosul összehunyorintotta felemás színű, aprócska szemeit.
    - Hidd el jányom, ameddig meg vannak róla győződve, hogy gyógyít amit esznek, ennyi mérgezés nem fog ártani nekik, sőt ennek ellenére fognak jobban lenni! bízz a vén javas asszonyban, már a hit maga is gyógyító erejű. A hit, hogy a szertől jobban lesznek! Mellesleg Rizikét épp nem találtam.
    - Hiányoztál nagyanyó! - lépett a kocsiba óvatosan. Rav a vállára ereszkedett, miközben körbeszeretgették a töpörödött nénikét.
    - Te is nekem kislányom! - közösen vonultak be a kocsi sötétjébe és sokáig elsutyorogtak valamin. A madár is nagy komolyan hallgatta a diskurzust. Az anyóka nagyon izgatott volt.
    - Mi a baj nagymama? - próbálta nyugtatgatni a lánya, sikertelenül.
    - Szörnyűség történt Berill! Én mondom, hogy szörnyűség. Az egyik septimust, a legaranyosabb és legéletrevalóbbat megölték!
A lány idő közben megszabadult a köpönyegétől, és a kardját is kendőjével egyetembe a falhoz rakta. Előbukkantak így már koromfekete szemei, amelyekben alig látszott a pupilla, ha látszott egyáltalán, a fekete, hosszú haja és a kissé fehér, szeplős arca egyaránt.Törökülésbe leült a nagyanyja elé és figyelmesen hallgatta a történetét, miközben madara a vállán elfoglalta méltó helyét.
    - Úgy történt, hogy a nagy vihar alatt, valaki vagy valakik megölték és úgy állították be, mintha feketemágiát használtak volna.
    - Nem az volt?
    - Hát nekem elhiheted. Ügyes utánzat volt, de meg se közelítette egy eredeti halálrítus színhelyét!
    - Honnan tudod?
    - Láttam. Mármint Naja látta, de így én is. Amikor hallottuk, hogy mi történt, beküldtem Naját, hogy nézzen körbe, majd nekem mindent elmesélt.Ügyes, de nem tökéletes másolat volt.
    - És ez mit von maga után?
    - Ha elkönyvelik, hogy mi voltunk, akkor üldözést, hisz meg lett szegve, az oly törékeny béke.
    - Mi lesz akkor most? - nem látszott rajta semmilyen érzelmi reakció. Az anyóka magához ölelte és jól megszorongatta.
    - Távozunk a városból, mielőtt még megpróbálnának belevonni. Minél hamarabb, annál jobb.
Nem tudtak elindulni. Már összecsomagoltak, és Berill épp egy utolsó kört futott a bazársoron, mintegy feltölteni a gyógyfűkészletét, mikor pár katona berontott az ekhós szekérbe és vasmarkokkal megragadták, és kiráncigálták a nagyanyját onnan. Mire visszaért, már csak Naja a pápaszemes kobra testének cafatait és a szétdúlt, ripityára tört szekér maradványait találta. Pillanatokon belül megtudta mi történt. A "szomszédok" sajnálkozva előadták a történetet, mitahogyan a nagyi sikoltozását is,
    -Valami táskában melengetett tojásokról kiabált, hogy mondjuk meg neked, hogy vigyázz Naja tojására!
Nagyon óvatosan elkezdte szétszedni a pozdorjává tört egykori kocsikát. először a kardját találta meg, majd a köpenye is előkerült, végül egy bőr táska. Kissé körbeforgatta. Kivolt tömve válogatott gyógyfüvekkel, és a belsejében egy parányi kis tojással. Gyengéden a kezébe vette a törékeny kis gömböcskét, magában mormogott valamit és a kezei fölmelegedtek. A tojás fölizzott, majd megrepedt a teteje. Egy parányi kis kobra piciny, imbolygó fejecskéje jelent meg a nyílásban. Óvatosan kidugta a nyelvecskéjét, pontosan a lány kezére.
    - Naja - súgta a az újdonsült "anyuka". A pici kígyó a hideg elől a lány ruhájának ujjában keresett menedéket, ahol rácsavarodott a csuklójára, mint egy élő karperecet formázva így. Berill arca meg se rándult, csak a könnyein keresztül pislogott újdonsült ékszerére. Letörölgette az arcát, Rav-et megint útjára eresztette, hogy közösen éjjeli szállás után nézzenek. Egy viszonylag szélvédett híd alá esett a választásuk. A kocsiból elhozták ami csak használható maradt, beleértve a nagyanyó varázs és füves könyvét is, meg a ruhákat-pokrócokat, majd a  szekérdarabokból tüzet gyújtottak. Hozzájuk szegődött a kocsit húzó csacsi is, így márnégyesbe, összebújva tették el magukat az éjszakára.
Éjféltájt Berill-t szokatlan nyugtalanság fogta el. A kis kígyó hallkan ott sziszegett és a farkát kergette a csuklóján. Rav is kissé idegesen mocorgott a vállán. Éjjeli őrök közeledtek. Egyet intett a kezével. A katonák mereven elmentek mellette, még csak oda se pillanttottak. Nem látták őket. Így aztán zavartalanul csacsogtak, nem feszélyezte őket, hogy majdnem ráléptek a megbúvókra. Csak a csacsi aludta végig zavartalanul, kissé hortyogva az egészet. A többiek is majdnem vissza szenderedtek, ám a jeges szél visszahozott egy beszédfoszlányt hozzájuk. " ...holnap meg annak a banyának...". A lány, mintha tüske csípte volna meg, ugrott fel és rohant a katonák után.
    - Hol tartják fogva a nénit, akit elfogtak ma?
    - Te meg ki vagy, kis lány? Mit keresel ilyenkor kint? Nem tudtad, hogy a szörnyűséges eset óta kijárási tilalom van éjszaka?
    - Különben is miért mondanánk el neked ilyesmit? - tette hozzá a társa.
Csak egy villanás volt az egész. Szemmel nagyon követni sem lehetett, ahogy Berill előrántotta a kardját és az őr torkának nyomta az élesebbik végét, nemhogy reagálni rá. Elszántan nézett fel rájuk, tekintettel, hogy majd egy fejjel magasabbak voltak nála.
    - Csak az őszinte és megkérdőjelezhetetlen tudásszomj hajt! - válaszolta négédesen.
A másik katona fegyvere után próbált kapni, ám Rav úgy döntött, hogy megpróbálja a férfi sapkájának a minőségét és ennek a legegyszerűbb és legkézenfoghatóbb módját választotta, nevezetesen, hogy ráürített. A hollókaka melegen csorgott le az ember nyakába, akit ez jelentőst kizökkentett a támadó szándékából. Mire föleszmélt, már csak egy piciny talpat látott, meglepően közelről, majd teljesen elsötétült a világ számára.
    - Oda kísérsz ugye? - nézett vissza túszára a nő.
    - Azt hiszem nem igazán van választásom. - morogta a bajsza alatt az őr.
    - Választás mindig van! Mondhatsz nemet is, csak akkor úgy jársz, mint a barátod.
    - Indulhatunk. - morrantott az alkalmi idegenvezető, karddal a nyaka előtt.
Egy fekete kőtoronyba vezette túsza, és mivel nem akart mágiát használni, hát leütötte. A férfi eszméletlenül rogyott össze.
    - Bocsánat - súgta - de úgyis csak láb alatt lennél! Így viszont hős lesz belőled, már ha emlékezni fogsz bármire.
Macska léptekkel végigosont a sötét folyosókon, a hortyogó őrök között. Meg kereste a nagyi celláját. A kis néni összegörnyedve, könnyes arccal ült az egyik sarokba, fénytelen tekintettel bámulva a szemközti falat. A lány az egyik őr orra elé egy zacskó növényport tartott, majd az övéről leakasztotta a hatalmas kulcscsomót. Visszaóvatoskodott vele az ajtóhoz és kinyitotta azt. Az anyóka föl sem emelte a fejét a hangra, meg se rezzent.
    - Nagymama! - szaladt oda mellé Berill és óvatosan a hátára rakta a kezét. - Menjünk haza.
    - Naja - suttogta a mamóka könnyben úszó szemekkel - Megölték Naja-t. Mintha valami nem is tudom, mi lett volna. - az általában oly rendezett haja, most zihálva lógott mindenfele, arca, mintha legalább harminc évet öregedett volna pár óra alatt. A nő a sötétben is jól látta, hogy a tartása még jobban összegörnyedt. Üveges szemmel bámult a falon egy pontot. A lánynak nem jutott jobb ötlet az eszébe, hát a csuklójára fonódott kis kobrát rakta a néni kezeire.
    - Nézd, ő is Naja része. Belőle lett és ő tartja fönt az egyensúlyt.
A néni szeme pár pillanatra visszanyerte eredeti fényét, valami kissé torz boldogság villant benne, míg a kis kígyót babusgatta, percekig, sőt talán órákig is óvatosan játszott a kiskobrával. Eközben mintha az élet is kissé visszatért volna bele.  - ez mit se változtat a tényeken. A béke érdekébe nekem meg kell hallnom.
    - Már miért kéne? Nem csináltál semmit!Ha kell az egész városon végig verekszem magam, de nem hagylak meghalni! Kérlek nagyi, gyere velem!
    -Naja-nak vége! Hiába élném túl, az már nem lenne ugyanolyan, és talán ha engem kivégeznek, a többieket békén hagyják!
    - Leüsselek és úgy vigyelek ki innen? - a lány kezdett nagyon ideges lenni, miközben figyelte, ahogy egyre több könny gyülekezik a nagyanyó szemeibe. - Valamiért nem bízok az egyházba. Nem azért lett ez az egész megrendezve, hogy utánad abbahagyják! Oba gyere menjünk innen!
Az anyóka megrázta a fejét, miközben parányira összehúzta magát a sarokba, a telihold fényébe fürösztve, összetört-megrokkant testét lelkét.
    - Berill kérlek! - motyogta maga elé - köszönöm, hogy eljöttél, de most menned kell. Az volt az utolsó kívánságom, hogy téged láthassalak még, és te eljöttél! - hirtelen egy villámgyors mozdulattal, mintha nem is az előbbi alak lenne, a lány mellett termett és a régi fénnyel a szemébe folytatta - Értsd meg, meg kell próbálnom megőrizni a békét. Nem állítom, hogy nagy rá az esély, de egy csodában reménykedek, egy egész aprócskában! Köszönöm, hogy nem hagytál még itt se magamra. A hagyatékom már nálad van! - arcon csókolta a nőt, majd visszaült a sarokba, és megbékélve a holdra függesztette a tekintetét. Berill nem mozdult, nem bírt. Gombócot érzett a torkában, miközben földbegyökerezett lábakkal figyelte szerettét. - Menj már! Lassan hajnalodik, és nem szeretném, ha itt találnának! - hessegette  Oba kifele a cellából, börtönből. A nő gépiesen indult meg. Nem vette észre, ahogy a könnye folyni kezdett, mintahogy arra se emlékezett, hogy hogyan került újra  állatai melegébe, a híd alá. Mire magához tért néma kábulatából, már jócskán fenn volt a nap az égen. A tömeg gyülekezni kezdett a főtéren. Egy kivégző oszlopot ácsoltak, ami köré hatalmas máglyát raktak. "Ilyen hamar?" - csapott belé a fájdalom, miközben az előkészületeket figyelte. Nem gondolta, hogy már ma megtartják a kivégzést. Egyre nagyobb tömeg gyűlt köré. Sugdolózások, lökdösődések, veszekedések vették kezdetét, ahogy az az ilyen alkalmakkor lenni szokott. Délre elkészültek az előkészületekkel, és megkezdődhetett a nyilvános kivégzés. Obat egy zsákkal a fején elővezették és a pódiumra állították. Hozzá kötötték az oszlophoz, majd kiszabadították a fejét. Berill megbabonázva figyelte az idős asszonyt. Legszivesebben odarohant volna, levágta volna a köteleit és rombadöntve a várost távozott volna az anyóval egyetembe. De nem tehette. Kötötte a néni utolsó kívánsága. Meggyújtották a máglyarakást. Naja olyan erővel szorította a csuklóját, hogy majdnem elájult, Rav pedig a köpenye alatt belefúrta magát a keze alá és nem volt hajlandó mozdulni. A hatalmas fáklya lobogott, ocsmány füstöt eregetve a szürke ég felé. Valaki a vállára tette a kezét.
    - Berill kisasszony? - kérdeztette egy rekedttes, folytott hang. Megpördült a tengelye körül és egy piszkos rongyokba burkolt, meglehetősen földszintes alakra nézett le. Az idegennek elképesztő hosszúságú kezei tették lehetővé, hogy képes legyen az emberi méretekhez szabott dolgokkal is elboldogulni. - Ha segítség kell, csak egy szavába kerül és mi már ott is vagyunk! Ha gondolja kivisszük az asszonyt a lángokból! Édesapja parancsa, hogy mindenben segítsük.
    - Egy szállást szeretnék akkor kérni és egy kis élelmet. - sóhajtotta a lány, miközben Rav felröppent a keze alól és a máglya közepéhez repült, pont egy magasságba Oba szemeivel, majd megfordult és elrepült. Az idős asszony könnyei közt elmosolyodott.

    Éjszaka tért magához az ájulásszerű álmából. Eszébe jutott a kivégzés, de nem engedte, hogy a szívéhez férkőzzön. Fölkelt fekhelyéről, mire legalább négyen ugrottak A legkülönbözőbb féle, fajta, alakú lények.

    - Parancsol valamit kisasszony? - kérdezte a tegnapi majomszerű alak.
    - Pár napig a városba maradok. És még annyi lenne, hogy a papságot figyelni kellene! Tudnom kell, hogy mit terveznek Oba megölése után!
A fura figurák egy csöppet meghajoltak, majd amilyen hirtelen megjelentek, olyan hirtelen tűntek is el. Berill elővette az anyóka varázskönyvét és a tanulmányozásába kezdett.